Zabszalma Együttes

ZABSZALMA Együttes – Gyerekmuzsika világzenei alapon


Egy olyan zalaegerszegi együttesről van szó, melynek tagjai már sokféle zenekarban játszottak, többnyire jazzt, soult, vagy éppen folkot. Ez meg most amolyan gyerekmuzsika. “Égvilággá dalolom” címmel a közelmúltban jelent meg első CD-jük, nem csak gyerekeknek! Versikékkel és találós kérdésekkel terelgetik az aprónép fantáziáját dalról – dalra, bevonva őket a játékba. Első hallásra valóban bekúsznak a képbe gyermekkorunk hímzett ingű daloló kedvencei, macskanadrágos ovisok kezét fogva. Az elsárgult archív kép azonban némi nosztalgia után elillan, mert ez azért mai zene, színes hangszereléssel. És ha “csak” gyerekdalokról is van szó, ma is ugyanolyan fontos, hogy igényes, tartalmas és szórakoztató zenét kapjanak a gyerekek, olyan szövegvilággal, ami róluk, nekik szól, s persze mindez legyen ritmusos és élő hangszereken játszott. Az “Égvilággá dalolom” – a szerzőket idézve – kicsit kevert lett. Amolyan világzenés. Van benne népzene, blues, reggae, meg jazz is. Lemezbemutató koncertsorozatukon így egy zeneileg változatos, szövegében bravúros, nemcsak gyerekeknek szóló műsort láthat és hallhat a közönség.
Szereplők:
Kanta Judit  ének,
Jandovics Viktória ének, fuvola, furulya,
Magyar Réka ütőhangszerek,
Nyakas Péter gitár,  (együttes vezető)
Kozma Ádám basszusgitár


 

Légy szociális és oszdd meg weboldalunkat!
This entry was posted in Gyerek műsorok and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.